A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Projekt a 2009/2010-es tanévben a Magyar Képzőművészeti Egyetem, Tervezőgrafika Szakirányán (továbbiakban: tanszék) készülő diplomaprojekt. A témát az eredeti tervemtől (fiktív politikai párt) eltérően Felsmann Tamás javaslatára választottam. A diplomaterv rövid leírását október 16-án adtam le a tanszéken: DIPLOMATERV 2009. október 16.
Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy dokumentáljam a diplomamunkám elkészítésének fázisait, és mellette leírjak minden olyan körülményt, ami befolyásolja a munkámat. Úgy tervezem, hogy mától kezdve minden nap készítek egy bejegyzést arról, hogy mivel jutottam közelebb, vagy távolabb a megoldáshoz. Mind szakmai, mind pedig érzelmi oldalról próbálom megközelíteni a témát, hogy végül egy őszinte kép rajzolódjon ki a munkafolyamatról. Számot vetek a gondolataimról, érzelmeimről, terveimről, a munkafolyamat napi eseményeiről, feljegyzem a számadatokat, feltöltöm az elkészült terveket és nem utolsó sorban számot vetek magammal, hogy egyáltalán hogyan is alakul valójában a diploma körüli életem. ■
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
4 megjegyzés:
Eredetileg egy fiktív párttal szerettem volna foglalkozni. Már 2008-ban elhatároztam, hogy Kiss Richárddal létre hozunk egy művészpártot, ami művészi kifejezőeszköz lett volna, mint más művészek számára a festék és az ecset. Úgy gondoltam, hogy politikusok gyakorlatilag előadóművészek, s ebből kiindulva a pártokat tekinthetnénk egyfajta happeningnek is. De 2008 óta változtak a dolgok.
Egyrészről alakult egy igen sikeresnek mondható új párt, amivel a mai körülmények között szinte lehetetlen felvenni a versenyt.
Másrészről már egyáltalán nem tartom elég ütős koncepciónak azt, hogy beszálljunk a versenybe, mert ebben az országban ez most nem is tűnne fel senkinek. Csak beállnánk a sorba. Talán egy régebb óta, jobban működő rendszerben fel lehetne rázni egy ilyen kezdeményezéssel a közvéleményt. Görbe tükröt állítva a társadalomnak, hogy milyen színjátékban vesznek részt. Jelen pillanatban annyira perverz a helyzet Magyarországon, hogy nem is kell görbe tükröt mutatni az embereknek, mert már a vak is látja, hogy mi zajlik a porondon. Már fel sem tűnne senkinek az, ha valaki ki akarná figurázni a meglévő pártokat, hiszen azok önmaguk paródiájává váltak.
Harmadrészt változott az én hozzáállásom is a világhoz, s nem utolsó sorban a közvetlen környezetem is megfordult körülöttem.
Szeptember 25-én elköltözött tőlem a Mimma. Rettenetesen rossz, bizonytalan időszak volt, ami ezután következett. Állandóan azon imádkoztam, hogy össze ne feküdjön valami balfasszal. Közben pedig minden lehetséges programon próbáltam lekötni a figyelmemet, hogy ne foglalkozzak a problémámmal. Sikeresnek nem nevezhető ez az időszak, mert azon kívül, hogy rengeteget ittam, mást nagyon nem tudok felmutatni. Rengeteg buliban, kiállításmegnyitón és egyéb programon voltam, de sehol sem éreztem igazán jól magam. Inkább csak össze-vissza törtem magam, vagy. Normális emberi kapcsolatokat sem sikerült építenem ezalatt, mert igazán senki sem érdekelt. Csak a Mimma érdekelt volna. Sajnos most így utólag kell rájöjjek, hogy senkit sem szeretek annyira barátként, társkén, mint a Mimmát. De még negyed annyira sem. Nem tudom megkedvelni az embereket olyan könnyen, de még kevésbé tudok tartós/tartalmas baráti kapcsolatot kiépíteni velük. Egyszerűen nem érdekelnek sajnos. Talán csak egyszerű érdekember vagyok. De ez nem boldogít.
November 27-én bejelentette a Mimma, hogy meg is dugatta magát valakivel. Egyetlen dolgot kértem tőle: csak a kaland kedvéjért ne keféljen, mert azt nem bírnám elviselni. Én az életemet tenném fel rá, de ha ő inkább a kalandot választja, akkor nem tudom továbbá tisztelni őt úgy, ahogyan azelőtt. A Mimma szent volt számomra, akiért mindent feláldoztam volna. De ezt az áldozatot csak akkor vagyok képes felvállalni, ha úgy érzem, hogy hasonlóan viszonyul hozzám is, ugyanis nem áldozattá akartam válni, hanem partnerré egy kiegyensúlyozott kapcsolatban. Úgy érzem, hogy a Mimmával képes lettem volna erre.
A szívem azt diktálja, hogy fogadjam el őt így a kis kalandjával együtt, és próbáljam újraépíteni a kapcsolatunkat, de az eszem azt mondja, hogy ha már kétszer is eljátszotta ezt velem, akkor nem reménykedhetek abban, hogy többször már nem fogja összetörni a szívem. S nem kívánok egy életen át az áldozat szerepében élni.
Amióta kilépett az életemből, fél embernek érzem magam, és negyed annyira vagyok képes, mint azelőtt.
Ez mindenre kihatással van. Semmi sem érdekel igazán. Se diplomamunkám, se a karrierem, sem pedig a már meglévő egzisztenciám. Legszívesebben mindent hátra hagynék, és elmenekülnék a saját életemből egy távoli országba, ahol nem tiszta, ha nem szó szerint üres lapokkal kezdhetném újra. De ahogyan Kiss Ricsi is monda, nem megoldás az, ha elmenekülök a jelen valóságból, mert ha itt nem tudom megtalálni a helyem, akkor máshol csak még nehezebb lehet. Úgyhogy azt határoztam el, hogy úgymond a jövőmbe menekülök, és úgy próbálok egyik napról a másikra élni, hogy csak a holnapokkal próbálok foglalkozni.
Természetesen egyelőre még ez sem megy igazán. Nem tudok túllépni a közelmúlt dolgain, és nem tudok őszinte lelkesedéssel nekilendülni a közeljövőnek. Nagyon hiányzik a Mimma, és egyelőre más sem jár a fejemben egész álló nap.
A hétköznapjaimat csupa pótcselekvéssel próbálom kitölteni. Továbbra is eljárok minden lehetséges programra. Bár már egyre kevesebbre, mert mostanában semmi sem szórakoztat igazán. Próbálok ismerkedni, vagy valami nehézkes módon úgymond randizni, de egyáltalán nem tudok őszinte, vagy önfeledt lenni. Jópofizok, de általában a vigyorom mögött mindig ott van az a gondolat, hogy mi a fasznak röhögcsélek, ha egyszer kurvára nem ehhez volna kedvem, s egyáltalán nem őszinte a viselkedésem. Rengeteget lógok a neten. Ha nem az emailjeimmel babrálok, akkor a facebookon baszom el az időmet. Ha már mindent megnéztem, elolvastam, akkor elkalandozom a kedvenc designblogjaim között. Ha már mindent láttam, akkor olvasok még valami politikai, vagy közéleti dolgot, hátha történt valami érdekes a világban, de általában semmi újdonság. Vagy épp úgy teszek, mintha dolgoznék, s közben mást sem csinálok, csak a noah cég arculatát piszkálom, akik csak kéthetente jelentkeznek valamilyen fejleménnyel, így ezt is jó sokáig lehet húzni.
Fontosnak érzem azt is, hogy november 3-án, hosszú betegség után veszítettük el a Mamámat. Ez így önmagában még viszonylag könnyen feldolgozható lenne, hiszen már évek óta tudtuk, hogy hamarosan el fog menni. De sajnos ez egybe esett a Mimmával való szakításommal is, és ez a kettő így együtt nagyon rosszul jött össze most az életemben. A Mamám volt az, aki mindig odafigyelt az érzelmi fejlődésemre, a párkapcsolataim alakulására, és általában - ha sokat aggódott is néha fölöslegesen - jól tudott segíteni nekem minden ilyen kérdésben. A Mimmát ő is nagyon szerette, nagy bizalma volt benne, úgy látta, hogy jó párom lesz az életben. Szörnyű volt most megélni azt, hogy egyszerre veszítem el a Mamát, és a Mimmát. Ráadásul úgy, hogy közben a Mamának és a családomnak inkább nem is tettem említést arról, hogy idő közben a Mimma eltávolodott tőlem, mert azt szerettem volna, ha nyugodtan, békében hagyhat itt bennünket a Mama. A Mama aznap este halt meg, amelyik nap utoljára meglátogatta őt a Mimma. Még egy utolsót mosolygott a Mimmára, hogy mostmár minden rendben lesz, s rá egy pár órára meghalt. A temetésre még eljött a Mimma is, de azóta nem találkoztunk. S azóta se mertem bevallani a családomnak (s így még magamnak sem), hogy már nem is vagyunk együtt. Szörnyen hülyén őrlöm magamat ebben a helyzetben.
Ami a legkevésbé zavar, de mégis egy elég kellemetlen része most az életemnek azaz, hogy vége szakadt a jól bejáratott külföldi tanulmányi kirándulások szervezésének. Az isztambuli, a berlini és a velencei kiránduláson összességégében kb 200 ezer Forintot buktam. Valakinek az útlevelét felejtettük otthon, s a szállítását kellet kifizetnem, rengeteg szállásköltséget kellett kifizetnem, stb. Úgyhogy most a 44 ezer Forintos ösztöndíjam az egyetlen jövedelmem, amire számíthatok. Nem mondom, hogy kevés, de nem is költekezhetek meggondolatlanul. Kifejezetten utálok számolni, és utálom beosztani a pénzem. Teljesen leterhel, ha erre oda kell figyelnem. Úgyhogy most egyrészről az is leköti a gondolataimat, hogy miként tudnék olyan jövedelemhez jutni, ami stabilabb helyzetet tudna teremteni az életemben.
Megjegyzés küldése